A király legkisebb lányának igaza volt, amikor azt mondta az apjának:

„Úgy szeretlek, mint az emberek a sót.”

Só nélkül ugyanis nincs egészség!

Már tudjuk, hogy a víz testünk legfontosabb alkotórésze, tudjuk, hogy mennyi mindenért felelős. De van még egy anyag, ami ugyanolyan fontos és ez pedig a SÓ. Gondold csak át, milyen íze van az izzadságnak? Sós.

Tehát amikor vizet veszítünk, egyben sót is veszítünk, ezért azt folyamatosan pótolnunk kell.

Miért kell a só?

  • Biztosítja a vér és szövetek közötti anyagcserét.
  • Biztosítja a szövetek tónusát és a testfolyadékok meghatározott nyomását.
  • Részt vesz az izmok és idegek ingerlékenységének fenntartásában.
  • Nátriumot és kloridot tartalmaznak az emésztőnedvek is.
  • A nátrium a csontok egyik építőeleme.
  • A só biztosítja az emberi szövetek sejtjeinek táplálását és méregtelenítését.
  • A természetes kristály sóban megtalálható az emberi szervezetet felépítő összes elem.
ember

A tiszta nátrium-klorid, azaz konyhasó valójában nagyon egészséges, de mégis manapság le akarnak beszélni minket róla, és úgy van feltüntetve, mint valami káros anyag.

A tiszta konyhasó (NaCl) nátrium és klór elemekből álló vegyület. Mindkét elem az emberi szervezet számára fontos, mert a szervezet nem tudja maga előállítani. A nátrium legnagyobb része a testfolyadékokban található, mert így tölti be létfontosságú szerepét, ami a sejtek táplálása és méregtelenítése.

Ha a só nem megfelelő mértékben van jelen a szervezetében, akkor a sejtek nehezen tudják felvenni a működéséhez szükséges anyagokat, és valósággal éheznek és szomjaznak. Szintén nehezen tudják leadni az anyagcsere által termelt salakanyagokat. Ilyenkor a sejtekben a méreganyagok felhalmozódnak.

Látod milyen fontos a só fogyasztása?

A szomjúságérzet és a só

só

Biztos találkoztál már olyan emberekkel, vagy talán Te is úgy vagy vele, hogy csak ritkán vagy szomjas, pedig alig iszol. Tehát nem érzed igazán a szomjúságot. Ez azért van így, mert ha kevés sót fogyasztasz, akkor ahhoz, hogy a szervezet a só koncentrációt fenntartsa, a „feleslegessé vált" vizet üríteni fogja. Valójában ez nem felesleges víz és szükség lenne rá, de a szervezet így rakja helyre a víz és só egyensúlyát, ami a sejtek táplálásához elengedhetetlen.

A sótól megszomjazol – gondolj csak bele milyen szomjas leszel, ha valami sósat eszel – ezért, ha nem eszel elég sót, nem fogsz annyi vizet inni sem.

Te mennyi tiszta vizet iszol egy nap?

vízmegoldás vízszűrő készülék

Mit tegyél most?

1. Győződj meg róla, hogy az általad fogyasztott só jó-e, azaz tiszta, adalékanyagoktól mentes konyhasó (NaCl), tengeri só vagy himalája só! Ha nem az, azonnal cseréld le és ezek után már csak jó sót fogyassz!

2. Ezek után, sózd nyugodtan ételeidet (jó sóval), ne legyen lelkiismeret furdalásod! Érdekesség, hogy azok, akiknek nagyobb a sóhiányuk, ugyanazt az ételt sósabbnak fogják érezni, mint azok, akiknek elegendő só van a szervezetében. Ahogy fokozatosan visszapótolja szervezetedből hiányzó sót, egyre kevésbé fogod az ételt sósnak érezni.

3. Nagyon fontos, hogy legyen egyensúly a nátrium-szint és a vízfogyasztás között. Tegyél ¼ teáskanál sót minden 4.-5. pohár vízbe! Használj tengeri sót, himalája sót vagy tiszta konyhasót.

4. Kánikulában vagy sportolásnál, ahogyan figyelni kell a fokozott vízfogyasztásra, úgy kell figyelni a fokozott só fogyasztásra is. Az izzadással ugyanis rengeteg sót vesztünk. Ha nem pótoljuk, könnyen jelentkezhet fejfájás, koncentrációs zavar vagy akár ájulás is. A kánikulában elájuló emberek sok esetben a só veszteség miatt vesztik el eszméletüket.

só

FONTOS!

Ne engedd magad a betegségek futószalagjára kerülni! Tegyél ésszerű intézkedéseket! A tiszta víz és a jó só megfelelő mennyiségű fogyasztása az egyik legalapvetőbb módja annak, hogy egészséges maradj.

Ezek nélkül nincs egészség! Igyál elég vizet, hogy szervezeted megkapja azt, ami kell a működéséhez. Ha nem bízol a csapvízben vagy eleged van az ásványvíz cipeléséből, akkor szerezz be egy víztisztítót. Ne az állítson meg a vízivásban, hogy nem elérhető a számodra a bőséges tiszta víz! Ne sajnáld ezt a beruházást egészséged érdekében, mert meg fog térülni a lecsökkent gyógyszertári költségek árában!

Tetszett?
Oszd meg!

Maradj informált! Ingyenes értesítés az újonnan megjelenő cikkeinkről. Iratkozz fel!
Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

X

Várj!

Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

Havi 2-4 alkalommal fog tőlünk e-mailt kapni, a hírlevélről bármikor leiratkozhat. E-mail címét harmadik személynek nem adjuk ki. Informatív és tartalmas cikkeket küldünk a vízről és az egészségről, valamint akciós ajánlatainkat.

Ha megadod az e-mail címed, értesíteni tudunk arról, hogy

  ⋄ heti 1-2 alkalommal megjelenik egy új érdekes cikk az oldalon,
  ⋄ nyereményjátékot indítunk, amiben vízszűrőt lehet nyerni,
  ⋄ mikor vannak akciók és kedvezmények az oldalon.

Érdemes velünk tartani. Iratkozz fel most!

Egyáltalán nem kérek több felugró ablakot!