72 lúgosító étel – a test természetes egyensúlyáért

Ha lúgosítani szeretnél, tudnod kell, hogy mely ételek váltanak ki lúgosító hatást a szervezetedben. Az alap elmélet az, hogy bármilyen ételt ehetsz, anélkül, hogy azon aggódnál, hogy savasít, azonban néhány lúgosabb, mint a többi. Nem muszáj csak lúgos élelmiszereket fogyasztani annak érdekében, hogy lúgos pH értéket érj el. A bevitt táplálék egy része savas kell, hogy legyen, de próbáld meg mindig a természetes, teljes értékű élelmiszereket választani, mint például a zöldségek, a gyümölcsök vagy a gabonafélék.

Érdemes kipróbálni a lúgosító diétát?

A lúgosító diéta egyben bizonyított és nem bizonyított elveken alapuló étrend. Az elmélet az, hogy a savasító ételeket lúgosító ételekre cseréljük, annak érdekében, hogy elérjük vagy fenntartsuk a szervezetünk pH értékének egyensúlyát. Vannak bizonyos összetevők, amelyek savasítják a szervezetet. Ilyen a fehérje, a foszfát és a kén. Lúgosítő összetevők pedig a kalcium, kálium vagy a magnézium. A hús, a baromfi, a hal, a tojás, a tejtermékek, az alkohol és a legtöbb gabonaféle mind savasító étel. Míg egyes gyümölcsök, magvak, hüvelyesek és a zöldségek nagy része lúgosító hatást vált ki. És vannak a semleges élelmiszerek, mint például a természetes zsírok, a keményítők és a természetes cukrok.

Úgy tartják, hogy a lúgosító diéta javítja az egészséget és segíti a komoly betegségek gyógyítását, mint például a rák. A lúgos ételek fogyasztása nagyon egészséges, mert természetes, teljesértékű, feldolgozási folyamatokon nem átesett, növényi alapú ételek fogyasztására készteti az embereket. De nem szabad elfelejteni, hogy egyes savak kifejezetten fontosak a szervezet számára, ilyenek az aminosavak és a zsírsavak.

lúgosító ételek

Milyennek kell lennie a pH értéknek?

Ez fontos alapja a lúgosító diétának. A pH érték azt mutatja meg, hogy valami mennyire savas vagy mennyire lúgos, és 0-től 14-ig mérik. A 0-tól 7-ig terjedő érték savas kémhatásra utal, a 7 a semleges és 7-tól 14-ig lúgos vagy más szóval bázis. Azonban az emberek szervezetében a pH érték változó. Egyes részek lúgosak, míg máshol savas kémhatás van. Például a gyomorban sósav található, melynek következtében savas a kémhatása, amely a tápanyagok emésztéshez elengedhetetlen. A vér mindig lúgos, olyannyira, hogy a savas vér akár halálhoz is vezethet. A tápláléktól nem változik meg a vér pH értéke, csak valami komolyabb betegség, elváltozás eredményeképpen savasodhat el.

Egészséges lúgos ételek

Ha úgy érzed, hogy kiegyensúlyozatlan az étrended és túl sok savasító ételt fogyasztasz - mint például a hús, a tejtermékek, a feldolgozott élelmiszerek vagy az alkohol -, valamint kevés lúgosat – például zöldségek, gyümölcsök, hüvelyesek -, akkor olvasd el ezt a listát és nézd meg, hogyan növelheted a lúgos ételek bevitelét.

mandula

1. Mandula és mandulatej

Ez a finom magocska szinte az összes egészséges étel listán szerepel, ráadásul lúgosító étel is. Hozzájárul az izmok növekedéséhez, csökkenti a koleszterinszintet és segíti a súlycsökkentést. Nem kell marékszámra enni, annak érdekében, hogy kifejtse a hatását, mégis kiváló nasi, amit bárhová magaddal vihetsz és étkezések között is fogyaszthatod.

amarant

2. Amaránt (disznóparéj)

Ezt a gabonafélét nem sokan ismerik fogyasztás szempontjából. Bármelyik lúgosító alapú diétába beleillik. Amellett, hogy lúgosító hatása van, nagy mennyiségben tartalmaz fehérjét, vitaminokat és ásványi anyagokat, amelyek mind szükségesek az egészségünkhöz. Ha nem vagy benne biztos, hogy hogy kell elkészíteni, számos receptet találsz hozzá az interneten.

articsoka

3. Articsóka

Az articsókát gyakran teszik salátákba vagy leturmixolva szószokba, számos oka van, hogy miért érdemes beépíteni a mindennapi étrendünkbe. Az egyik például az, hogy lúgos kémhatása miatt növeli a szervezet pH értékét. Tele van antioxidánssal, tisztítja a májat és segíti az emésztést. Tehát egy saláta sok zöld levéllel és egy marék articsókával összekeverve tökéletes választás lehet.

rukkola

4. Rukkola

Ezt a leveles zöldséget kötelező ismerni. A rukkola gyakran szerepel a méregtelenítő étrendekben, nagyrészt azért, mert lúgosít. Ez az ultraegészséges növény tele van A-vitaminnal és kalciummal. Sokszor a kalciumot a tejtermékekkel azonosítjuk, viszont sok zöldség tökéletes alternatív kalciumforrás lehet.

5. Spárga

sparga

Maradjuk a szuperzöldségeknél – a spárga lúgosítja a testet, hiszen ez az egyik legerősebben lúgosító zöldségünk. Viszont nem csak ezért olyan egészséges. Tartalmaz antioxidánsokat, tápanyagokat és számos méregtelenítő összetevőt is. A spárgának emellett öregedésgátló hatása is van, így bőven van okunk elkezdeni beépíteni az étrendünkbe.

6. Avokádó és avokádóolaj

avokado

Nem meglepő, hogy az avokádó is szerepel a listán. Ez a krémes zöld gyümölcs tele van különböző hasznos tápanyagokkal, így a legtöbb hasonló listán helyet kap. Káliumban és egészséges zsírokban igen gazdag, így a lúgosítás mellett más előnyökhöz is juthatsz a fogyasztásával. Az avokádóolajat hozzákeverheted más, nem lúgosító vagy akár savas hatást kifejtő olajokhoz.

7. Bazsalikom

bazsalikom

Lehet, nem is tudtad, hogy akár a gyógynövények vagy a fűszerek is hatással lehetnek a testet pH értékére. De mint kiderült, vannak jó fűszerek és rossz fűszerek. A bazsalikom például lúgosít, és mellette egyéb más jótékony tulajdonsága van, mint például a flavonoid tartalma, ami hozzájárul a test gyógyulásához.

8. Cékla

cekla

A cékla most népszerűbb, mint valaha, ráadásul lúgosító hatása is jelentős. Azért olyan fontos zöldség, mert tartalmaz egy ritka fitonutrienst, a betalint, amelynek rákmegelőző hatása van. Fogyaszthatod köretként, salátában, turmixokban vagy akár brownie-t süthetsz belőle! Fontos, hogy frissen vásárold meg, majd otthon párold meg, mivel így megmarad a tápanyagtartalma.

9. Brokkoli

brokkoli

Egy alapvető étel, ami nem meglepő módon lúgosít is. A brokkoli egyike azoknak a zöldségeknek, amelyeknek olyan nagy a tápanyagértéke és annyira egészségesek, hogy generációk óta előkelő helye van a tányérunkon. Sütéssel vagy párolással gyorsan finom köretet készíthetünk belőle.

10. Kelbimbó

kelbimbo

Lehet, hogy gyermekkorodban meghagytad a tányérodon a kelbimbót, de most itt az ideje, hogy megszeresd ezt a roppant egészséges zöldséget. Kimutatták, hogy segít lebontani a szervezetben, amit más savasító ételek okoztak, így hozzájárul a test pH egyensúlyának kialakításához és fenntartásához. Továbbá tele van vitaminnal, ásványianyagokkal és rosttal, így tökéletes köret lehet bármilyen ételhez. A legjobb, ha frissen veszed meg és otthon megpárolod.

vízmegoldás vízszűrő készülék

11. Hajdina

hajdina

A hajdinát sokszor említjük, ha egészséges ételekről van szó, mert gluténmentes, de mégis lehet belőle tésztát készíteni. Ez igen hasznos azok számára, akik gluténérzékenyek. Szintén lúgos étel, így nyugodtan fogyaszthatod és nem kell attól félned, hogy savas lesz a gyomrod. Meglepően jó fehérjeforrás, valamint sok vasat is tartalmaz. Ha eddig még nem próbáltad a hajdinát, az interneten számos receptet találsz az elkészítésére és ne aggódj, nagyon egyszerű lesz.

12. Fejes káposzta

kaposzta

Ha nem szereted a káposzta ízét, légy nyitott. Lehet, hogy csak nem találtad még meg a jó receptet. Nagyon egyszerű az elkészítése, így, ha eddig tiltólistán volt nálad, akkor adj neki egy újabb esélyt! A lúgosság mellett egyes rákbetegségeket megelőzéséhez és gyógyításához is hozzájárul. Emellett nagy a rosttartalma, és alacsony a kalóriatartalma, így a legtöbb diétában fogyasztható.

13. Sárgarépa

sargarepa

A sárgarépa jó a szemnek, de emellett még lúgosít is. Így duplán egészséges és nyersen vagy párolva is nagyon finom.
Számos vitamint tartalmaz, valamint rostot és káliumot, így igen hasznos zöldség.

Vegyél mintát Tapsi Hapsiról, és egyél sok-sok sárgarépát.


14. Karfiol

karfiol

Ugyanahhoz a családhoz tartozik, mint a brokkoli és a kelbimbó, és hasonló egészségre gyakorolt hatásai is vannak, beleértve azt, hogy lúgosít. Sok rostot tartalmaz, és kiváló C-vitamin forrás. Szintén nagyon egyszerű az elkészítése, de nyersen (vagy enyhén párolva) a leghatékonyabb a lúgosító tulajdonsága. Akár rizs helyettesítőként is fogyaszthatód, ha csökkenteni szeretnéd a szénhidrát bevitelt. Egyszerűen csak turmixold le a nyers karfiolt rizsszem méretűre, majd egy kis olajjal párold körülbelül 15 percig.

zeller

15. Zeller

Muszáj szeretni a zellert, még akkor is, ha nem vagy oda az ízéért. Amellett, hogy remek lúgosító zöldség, alacsony a kalóriatartalma és számos hasznos tápanyag található benne. Ha nem szereted elropogtatni, mert tele megy a fogad a szárával, akkor fogyaszd zöldturmixban sok gyümölccsel.

16. Chia mag

chiamag

Nem is gondolnád, hogy ezek az apró magocskák mekkora tápértékkel bírnak, vagy hogy milyen nagy hatással vannak a test pH egyensúlyára. A legjobb benne az, hogy bármire rászórhatod. Gondolj például egy levesre az itt felsorolt zöldségekből, és tegyél bele egy kis chia magot. Vagy add hozzá a turmixodhoz, így lúgosabb lesz és több rostot fog tartalmazni. Akár belesütheted banánkenyérbe, vagy hozzáfőzheted a kuszkuszhoz is. Légy kreatív!

snidling

17. Metélőhagyma (snidling)

Itt az ideje, hogy elkezd fogyasztani a metélőhagymát. Mivel nem egy gyakran fogyasztott étel, ki kell találnod, hogy hogyan kerüljön a tányérodra. Lúgosító hatású és jó ételízesítő is. Jó választás, ha megszórod az újkrumplit metélőhagymával. Teheted még levesekbe, köretekhez vagy salátákba.

18. Koriander

koriander

Egy másik jó alapanyag. ha megakarod ízesíteni az ételeket és közben lúgosítasz is. Nehéz elképzelni, hogy ekkora hatása van, de a lúgosítás mellett javítja a koleszterinszintet és az emésztést is. Elég egyszerű a felhasználása főzés közben, és akár otthon is ültethetsz a konyhakertbe, vagy cserépbe az ablakban. Nem kell marékszámra fogyasztani, elég, ha hozzáadod más ételekhez, például az itt felsoroltakhoz.

19. Kókusz

kokusz

A kókusz egy olyan természetes élelmiszerünk, aminek szinte minden része jó valamire. A kókuszvíz, a kókusztej és a kókuszhús egészségre gyakorolt hatásai mind bizonyítottak, beleértve a lúgosító hatást is. Ajánlott a friss kókuszhús, a kókuszvíz vagy a kókuszolaj fogyasztása a legjobb hatás érdekében.

Tudj meg többet a kókuszolaj hatásáról a Kókuszolaj és zöld tea, a két nagy egészségtitok című ingyenes e-könyvünkből. Kattints a linkre és töltsd le!

leveleskaposzta

20. Káposzta

A káposzta vágott levelét fogyasztjuk. Amellett, hogy jelentős lúgosító hatása van, a rákmegelőző ételek toplistájában is szerepel, ami nem meglepő, hisz ez a két dolog kéz a kézben jár. A-vitamin tartalma jelentős, de más vitaminokat, ásványi anyagokat is tartalmaz, így igen ajánlott a fogyasztása.

21. Uborka

uborka

Egy másik étel, ami biztos, hogy van a hűtődben. Lúgosít és annyi víz van benne, hogy egy igazi hidratáló zöldség. A legjobb hatás érdekében hagyd rajta a héját, de ha az túl sok neked, akkor csak sávokat hámozz le róla, így egy szélkerékre fog hasonlítani. Így nem csak jobban tartósítható, de egészségesebb is lesz.

22. Kömény

komeny

A kömény vagy van a konyhádban vagy nincs, attól függően, hogy milyen jellegű ételeket szoktál készíteni. Ha gyakran használod, akkor jól teszed, ha nem annyira ismered, akkor ideje megismerkedned vele. Egy olyan fűszer, amely segít semlegesíteni a savas ételek hatását, ami azt jelenti, hogy lúgosító zöldségekkel fogyasztva dupla hatást érhetsz el.

23. Pitypang

pitypang

Túl kell tenned magad azon, hogy a pitypang csak egy gaz a kertedben. Hiszen a virágja és a gyökere is roppant egészséges. Kicsit meg kell erőltetned magad, hogy elkezd fogyasztani, de hidd el, megéri. Kétségtelenül lúgosít, ráadásul méregtelenítő és vérnyomáscsökkentő hatása is van.

24. Padlizsán

padlizsan

A padlizsán igen sokoldalú zöldség, amelynek minden vásárlás alkalmával helye van a kosaradban. Lúgosít, és egyike azoknak az ételeknek, amiből annyit ehetsz, amennyit csak akarsz. Alacsony kalóriatartalmú, laktató és segíti a test pH egyensúlyát fenntartani. Számos receptet találsz az elkészítéséhez, hiszen az egyik legnépszerűbb zöldség akár köretként, előételként vagy salátában.

25. Cikória

cikoria

Talán most említjük először ilyen jellegű listán a cikóriát, mivel legtöbbször egy kalap alá vesszük a leveleszöldségekkel. Mivel a lúgosító hatása igen jelentős, úgy gondoltuk, hogy muszáj kiemelnünk. Lehet, hogy egy kicsit keserű, de van, aki direkt ezért szereti az ízét. Nem számít, hogy hogy fogyasztod - akár salátában vagy zöldturmixban -, de az biztos, hogy a testet szeretni fogja.

26. Lenolaj és lenmag

lenmag

Számos jó tulajdonsága van akár a lenmagnak akár a belőle készült olajnak, köztük az, hogy lúgosít. A mag elég íztelen magában, így rászórhatod bármilyen ételre, anélkül, hogy azon aggódnál, hogy megváltoztatja az ízét. Felhasználhatod turmixokba is. Az olajat például zöldségek sütéséhez használhatod fel, így még több tápanyagot vihetsz be a szervezetedbe.

27. Fokhagyma

fokhagyma

Régóta ismert a méregtelenítő hatása, és népszerű ételízesítő is, de akkor is ajánlott, ha lúgosító diétán vagy. Segíti a rák megelőzését és gyógyítását, valamint vérnyomáscsökkentő. Hihetetlenül jó a tisztító hatása, így számos előnyhöz juthatsz, ha fogyasztod a fokhagymát. Pirítsd meg lúgosító zöldségeket egy kis fokhagymával és élvezheted is a hatását!

28. Gyömbér

gyomber

A gyömbérgyökér egyre népszerűbb és egyre több ember ismeri fel az egészségre gyakorolt hatásait.
Szuperétel, ami méregtelenít és lúgosít, így érdemes gyakran fogyasztani.
Nem nehéz, mivel rengeteg receptet találhatsz, ahol a gyömbér van a főszerepben.

Tudd meg mi mindenre jó még a gyömbér a teljesen ingyenesen letölthető e-könyvből: Gyömbér: A kelet legnagyobb becsben tartott gyógynövénye - kattints a linkre és töltsd le!

29. Gluténmentes kenyér

kenyer

Amióta nő az igény a gluténmentes termékekre, egyre könnyebb megtalálni a boltok polcain, és kiváló lehetőség, hogy kenyeret ehessünk anélkül, hogy a savas hatás miatt félnénk. Talán nem olyan erősen lúgosít, mint például az uborka vagy a spenót, de mégis jelentős a hatása. Meg kell említenünk, hogy a listán az összes étel gluténmentes.

30. Kecsketej

kecsketej

Lehet, már észrevetted, hogy eddig nem szerepelt a listán tejtermék. A kecsketej más, mint a tehéntej, és jobban bírják az emberek. Máshogy is viselkedik a szervezetben. Míg a tehéntej savas, a kecske teje némileg lúgosít. Tehát nyugodtan fogyaszthatod, és nem kell a kémhatás miatt aggódnod.

31. Grapefruit

grapefruit

Egy újabb gyümölcs, ami a legtöbb listán szerepel. Segíti a fogyókúrát, gyorsítja az emésztést és méltán kapta meg a világ egyik legegészségesebb étele címet. És mit tud még ez a gyümölcs? Hát persze, hogy lúgosít is. Alacsony cukortartalma teszi igazán élvezhetővé annak ellenére, hogy keserű és savanyú is az íze.

32. Zöldbab

zoldbab

Nagyon népszerű zöldségünk, és bármilyen ételhez illik, mint köret. Ez a zöldség is tele van a lúgosító hatás mellett számos jó tulajdonsággal, mint például a magas rosttartalom, a C-vitamin, a kálium, a vas és a kalcium. Szóval egy csomó ok, hogy szívesen fogyaszd. Könnyű megfőzni, és rengeteg receptet találsz hozzá.

33. Gyógynövény teák

gyogytea

Annak érdekében, hogy egyensúlyban tartsd a tested pH értékét, el kell kerülnöd a normál teákat és át kell váltanod a gyógynövényekre. A közönséges feketetea savasítja a testet, ugyanúgy, mint a kávé. Így inkább gyömbér- vagy kamillateát igyál. Meglepő, hogy a zöldtea sem szerepel a lúgosító ételek listáján, mivel koffeint tartalmaz, ami savasít. Viszont annyi antioxidáns van benne, hogy mégis nagyon egészséges.

34. Kelkáposzta

kelkaposzta

Ideje felugrani a kelkáposztavonatra, hiszen annyira egészséges, hogy sok jóból maradsz ki, ha kihagyod. Sokszor említik egy helyen a spenóttal és más leveles zöldségekkel. Tele van vitaminokkal és ásványianyagokkal, azaz nagy mennyiségben tartalmaz A-vitamint, C-vitamint, rostokat és kalciumot. Rákmegelőző hatású is, így igen ajánlott a fogyasztása.

35. Tengeri hínár

hinar

Ha nem szoktál hínárt enni, vagy hínárból készült táplálék kiegészítőt, akkor itt az ideje, hogy elkezd. Méregteleníti a testet és tökéletes zöldturmix alapanyag. Tele van vitaminnal és ásványi anyagokkal. Mivel a vízből származik, különleges ízt hoz a sok földi zöldség után. És természetesen segíti a test pH egyensúlyának a fenntartását is, mivel lúgosít.

36. Kamut

kamut

Egy újabb gabonaféle a listán. A kamut valójában tartalmaz glutént, de egyedülálló gabonaféle, amit máshogy emésztünk meg, mint a többi gabonát és nem savasítja el a szervezetet. Sok vasat és fehérjét tartalmaz, így magasabb a tápanyagértéke, és segíti a pH egyensúly fenntartását is.

37. Póréhagyma

porehagyma

A póréhagymát gyakran levesekben használjuk ízesítőként. Többet kellene fogyasztanunk, mivel lúgosít és tele van jobbnál jobb tápanyagokkal. Magas a C-vitamintartalma, ami segíti az immunrendszert és így az egészségmegőrzését. Magában nem olyan jó fogyasztani, de párolva más itt említett zöldségekkel együtt nagyon egészséges és finom lesz.

38. Citrom

citrom

Meglepő lehet, hogy itt szerepel a lúgosító ételek között, hiszen az íze olyan savanyú, és azt gondolnánk, hogy savas gyümölcs. Ellenkezőleg, a lúgos hatást fejt ki a szervezetben, és igen alacsony a cukortartalma, így nem fog átbillenteni a savas kémhatás felé, mint az édesebb gyümölcsök. Emellett tisztító, méregtelenítő hatású, ráadásul magas a C-vitamintartalma is, így akár mindennap ajánlott a fogyasztása.

39. Lencse

lencse

A nem vegetáriánus emberek gyakran „lenézik” a lencsét, pedig az utóbbi időben egyre nagyobb figyelmet kap. Amellett, hogy lassan emészti meg a szervezet, rostban-, vitaminban- és ásványianyagban gazdag étel, ami lúgosítja a szervezetet. Jobb, ha te magad főzöd meg és nem konzerv változatban szerzed be.

40. Saláta

saláta

Míg sokan azt hiszik, hogy a közönséges saláta mentes a tápanyagoktól, igen jelentős a lúgosító hatása és egyeltalán nem haszontalan. Ajánlott megbarátkozni a római salátával és a többi változatával, ami szintén lúgosít és magas a tápanyagtartalma. A fő ok az mégis az, hogy a salátafélék fitonutrienseket tartalmaznak, amelyek segítik a pH egyensúly fenntartását.

41. Limabab

limabab

A limabab nagy vastartalmának köszönhetően igen népszerű a vegetáriánusok és vegánok körében.

Emellett magas a C-vitamin tartalma is.

Más jelenős hatása, hogy lúgosít és semlegesíti más savasító ételek hatását.


42. Lime

lime

Mint a többi citrusfélét, a lime-ot is savasnak hiszik az emberek a savanyú íze miatt. Viszont a pH értéket felfelé mozdítják el, így igen ajánlott elkezdeni a fogyasztását, ha még nem tetted. Talán egy kicsit nehéz úgy enni, mint például a narancsot, ezért inkább más ételekkel együtt ajánlott az elkészítése.

43. Köles

koles

A köles egy gluténmentes gabonaféle, és igen népszerű a gluténérzékenyek körében. Azért olyan közkedvelt, mert könnyen helyettesíthető vele a búza, akár kenyérről vagy más receptekről van szó. Ráadásul a búzával ellentétben természetes vas- és fehérjeforrás. Ez azt jelenti, hogy egészségesebb és nem savasítja el a szervezetedet sem.

44. Menta

menta

A friss menta remek választás, ha valami különleges ízt akarsz adni az ételnek, ráadásul tele van hasznos tápanyaggal és lúgosít is. Ha a különböző gyógynövényekre és fűszernövényekre gondolsz, az a legjobb, ha olyanokkal töltöd meg a szekrényt, amelyek inkább lúgosítanak és nem savasítják el a szervezetedet. Próbáld ki, hogy egy-két mentalevelet teszel a turmixba vagy a detox vízbe. Ez friss ízt és különleges aromát fog adni neki és még egészségesebb lesz tőle az ital.

45. Mungóbab

mungobab

Ismert a koleszterincsökkentő, rák- és cukorbetegség megelőző hatása.

Emellett lúgosítja a szervezetet, és kiváló egytálétel készíthető belőle.

Jó C-vitaminforrás, ami köztudottan javítja az immunrendszert.

A vegetáriánusok körében vastartalma miatt népszerű.

46. Mustár levél

mustarlevel

Gyakoriak a leveleszöldségek a lúgosító listán, ám valószínű, hogy még sosem kóstoltad a mustárlevelet. Pedig érdemes kipróbálni, mert kutatások szerint rengeteg antioxidáns található benne, és rákmegelőző hatása is van. Ráadásul sok rostot is tartalmaz, ami segíti a fogyást és javítja az egészséget.

47. Fehérbab

feherbab

A fehérbab és más babok azért szerepelnek a listán, mert jól tudja felhasználni a szervezetünk és lúgosít is. Magas a vastartalma, jó rostforrás és alacsony a glikémiás indexe, ezért segít megelőzni a vércukorszint ingadozását. Nagyon sokoldalú zöldség, és számos receptben feltűnik, akár köretként, akár vegetáriánus főételekben.

48. Újkrumpli

ujkrumpli

Ha nem igen szokták újkrumplit vásárolni, akkor most itt az ideje, hogy jobban utána olvass, miért is olyan hasznos. Talán egy kicsit drágább, mint a sima krumpli, de megéri a lúgosító tulajdonsága miatt. Ezt a fajta krumplit korábbi érettségi szakaszban takarítják be. Amellett, hogy jobb az íze, még lúgosít is azáltal, hogy nem képez savas kémhatást. Próbáld ki, és látni fogod, hogy egy lúgosító diéta milyen finom is lehet. Adj hozzá egy kis snidlinget így még jobb hatást érhetsz el.

vízmegoldás vízszűrő készülék

49. Okra

okra

Az okra sokszor szóba jön, ha egészséges táplálkozásról van szó. Egyedülállóan sokszínű vitamin- és ásványianyag tartalma miatt nem is olyan meglepő. Szintén a lúgosító ételek közé tartozik. Valószínű, hogy nem nagyon hallottál még arról, hogy hogyan kell elkészíteni, de megéri utánanézni és nagyon sokat okrát enni.

50. Olívaolaj

olivaolaj

Mind hallottuk már, hogy az az olívaolaj az egyik legegészségesebb olaj, amit fogyaszthatunk, ráadásul lúgosító hatása is jelentős. Használhatod salátákra – lúgosító zöldségekből készült salátákra -, vagy sütéshez, főzéshez. Nagyszerű alapanyag azoknak, akik fogyókúráznak vagy méregtelenítő diétán vannak. Tegyél olívaolajat a zöldturmixba és még krémesebb lesz vagy helyettesítsd vele a vajat sütésnél. Érdemes mindig tartani otthon.

51. Vöröshagyma

voroshagyma

A vöröshagyma lúgosító zöldség, amin valószínű, hogy minden nap fogyasztasz valamilyen formában. Érdemes más lúgosító ételekkel együtt fogyasztani, és nem például hamburgerben vagy hotdogban. Párold meg olívaolajon, így még jobb lúgosító hatást érhetsz el. Ne főzd túl, mivel túl sok cukrot fogsz termelni, ami savas. Mindig friss hagymát használj, a legjobb hatás érdekében.

52. Petrezselyem

petrezselyem

Ez a kis zöld levél éttermekben általában díszítőelemként szerepel a húsokon, habár zöldséges ételekhez is kiváló kiegészítő lehet. Jó zöldturmix alapanyag és friss ízt ad az ételeknek, nem beszélve a vitaminokról és ásványi anyagokról, amit biztosít számunkra. És az a legjobb, hogy roppant egyszerű otthon termeszteni a konyhakertben, így mindig kéznél lesz.

53. Borsó

borso

A borsó az egyik leggyakoribb levesként és főzelékként fogyasztott zöldség, és szintén lúgosít.

De elkészíthető párolva önmagában is köretként.

Próbáld meg nem vajon párolni, mert attól savas lesz az étel. De nyersen, magában is nagyon ízletes és megkíméled magad a felesleges zsírtól és kalóriától.

54. Paprika

paprika

Színtől függetlenül nagyon jó lúgosító zöldség. A piros, sárga és zöld paprika is segít megőrizni a szervezetet megfelelő pH értékét. Nagyon egyszerű elkészíteni és friss ízt ad az ételeknek. Próbáld ki, hogy egy kis olívaolajon vöröshagymával és fokhagymával megpirítod. Az itt szereplő ételekhez hasonlóan, számos jótékony hatása van: jó C-vitamin- és A-vitaminforrás.

55. Gránátalma

granatalma

Lehet, hogy hallottad, hogy újabban nagyon egészségesnek tartják a gránátalmalevet. Ráadásul azon sem kell aggódnod, elsavasítja a szervezetedet. A káliumtartalma igen jelentős és nagy a C-vitamintartalma is. Tökéletes turmix alapanyag vagy nassolnivaló. Ha gránátalma levet iszol, győződj meg róla, nem tartalmaz hozzáadott cukrot, mert akkor elveszti a lúgosító hatását.

56. Sütőtök és tökmag

sutotok

Itt az ideje, hogy a sütőtökről nem csak a Halloween-i díszítés jusson eszünkbe. A év bármely szakaszában elkészíthetjük, és kihasználhatjuk sok hasznos tulajdonságát, köztük a lúgosítást is. Ráadásul még a magjait is elfogyaszthatjuk, mint rágcsálnivaló, és szintén lúgosít. Ha még mindig bizonytalan vagy a sütőtökkel kapcsolatban, akkor gondolj a hatalmas A-vitamin tartalmára.

57. Quinoa

quinoa

Egyre gyakoribb a fogyasztása azok körében, akik minél egészségesebben próbálnak étkezni. Ennek az az oka, hogy olyan sokoldalú és egyszerű a felhasználása és a többi gabonaféléhez képest sokkal több ásványianyagot és vitamint tartalmaz. Gluténmentes mag. Nem túlzottan lúgosít, viszont éppen annyira, hogy mégsem billent át a savas oldalra. Jó rizs alternatíva lehet.

58. Retek

retek

A retekkel nem lehet hibázni. Bizonyítottan segíti a rák elleni harcot, javítja az emésztést és megelőzi a szívbetegségeket. Méregtelenítő hatása van és szabályozza a vércukorszintet és a vér glükózszintjét. Mindemellett még lúgosító hatása is jelentős. Az egyetlen tulajdonsága, ami meggátol minket a retek fogyasztásában, az az íze. Viszont számos elkészítése van, amivel ezt is kiküszöbölhetjük, például fűszerekkel és gyógynövényekkel.

59. Vörösbab

vorosbab

Az egyik legelterjedtebb bab a boltok polcain. Fontos megjegyezni, hogy a legtöbb babféle lúgosító hatással bír és joggal van helye a tányérunkon. Mitöbb, emeli a szervezet vasszintjét, sok kalciumot tartalmaz és meglepően magas a C-vitamin tartalma. Továbbá a magas rosttartalma hozzájárul a jó emésztéshez és a fogyáshoz is.

60. Rebarbara

rebarbara

Talán sok embernek nem túl ismerős a rebarbara. Sokan zöldségént tekintenek rá, közben pedig egy gyümölcs. Azon kevés gyümölcs közé tartozik, amely szerepel a lúgosító listánkon. Furcsa zellerfélének tűnhet, és sokan furának tartják a fanyarságát is, de ha a megfelelő módon készíted el, ezt ki tudod küszöbölni. A benne található kalcium és antioxidáns tartalom miatt igen érdemes megismerkedni vele.

61. Szezámmag

szezammag

Valószínű, hogy az egyetlen forrásod a hamburgerre szórt szezámmag. Ha pedig más lúgosító zöldségek és ételeket is ízesíted vele, akkor biztos lehetsz benne, hogy eléred a kellő hatást. Fogyaszthatod például salátával vagy zöldturmixba keverve. Ennek az aprócska magnak hihetetlenül magas a vastartalma és a fehérjetartalma is.

62. Szójabab

szojabab

Gondolkoztál már azon, hogy miért olyan egészséges a szójabab? Az egyik oka az, hogy lúgosító hatása van. Igen népszerű a vegetáriánusok körében, mivel jó vas- és fehérjeforrás. Emellett tartalmaz kalciumot is. Így helyettesíti a hús- és a tejtermékekben található fontos tápanyagokat.

63. Spenót

spenot

Egy lúgosító szupergyümölcs, ami biztos, hogy ismersz, főleg, ha nézted régen a Popeye a tengerész című mesét.

A spenót az egyik legtöbb tápanyagot biztosító leveles zöldség, bármilyen formában is fogyasztjuk.

A legjobb a babyspenótot salátaként még több lúgosító zöldséggel együtt fogyasztani.

64. Tök

tok

Mindegyik tökfélének megvan a saját egyéni tápanyagtartalma és előnye, de egy dolog közös mindegyikben: a lúgosító hatás.

Tökéletes köretet lehet belőle készíteni, és számos vegán recept van, ami alapján főételnek készítheted el. Az A-vitamin tartalma igen magas, ugyanúgy, mint a C-vitamin tartalma.

65. Napraforgómag

napraforgomag

Fontos, hogy ne a pörkölt, agyonsózott változatot fogyaszd, ha minden értékes tápanyagot hasznosítani szeretnél.

Tartalmas káliumot, természetes zsírokat, fehérjét, vasat. Így ez is tökéletes húshelyettesítő étel azok számára, akik vegetáriánus életmódot folytatnak.

Tudj meg többet az egészséges életmódról! Töltsd le Az egészséges és hosszú élet titka 10 pontban olvasmányunkat! Kattints a linkre!

66. Édesburgonya

edesburgonya

Sokan úgy gondolják, hogy a keményítőt tartalmazó ételek savasak, ezért lepődnek meg, ha a lúgosító zöldségek között említjük az édesburgonyát és az újkrumplit. Attól függetlenül, hogy egy étel savas-e vagy lúgos, itt most az számít, hogy a szervezetben milyen hatást vált ki, ami ebben az esetben lúgos. Az édesburgonya másik fontos tulajdonsága a jó íz mellett a magas rosttartalma és az A-vitamin tartalma.

67. Mángold

mangold

Egy újabb leveleszöldség, ami a társaihoz hasonlóan erősen lúgosít. Talán már kóstoltad zöldsalátában étteremben vagy akár otthon. Különleges kesernyés íze van, olyan, ami nem mindenkinek ízlik elsőre, de könnyen megszerethető. Jól kombinálható spenóttal és kelbimbóval.

68. Kakukkfű

kakukkfu

Egy csodás fűszer, ami lúgosít és még számos jó hatása van.

Néhány kultúrában ez a fő fűszer, amit főzéshez használnak.

Egyik legjobb tulajdonsága, hogy javítja a légzőrendszert. Újabban szuperfűszerként tartják számon, mert tele van tápanyaggal és antioxidánsokkal.

69. Paradicsom

paradicsom

A paradicsom tele van likopinnal és antioxidánssal, bizonyítottan jó hatással van a szívre és hozzájárul a hosszú egészséges élethez. Mindemellett lúgosító hatása is, így még egy okkal több, hogy fogyasszuk. A paradicsomról is sokan azt feltételezik, hogy savasít, mivel elég fanyar az íze, mint a citromnak, viszont ez nem igaz. Ellenkezőleg növeli a szervezet pH értékét.

70. Torma

torma

Egy másik leveles zöldség, ami segít megtartani a pH egyensúlyt.

Ráadásul tele van fontos vitaminnal és tápanyaggal.

Elég különleges, egyedi íze van. Kimutatták, hogy helyreállítja a sérült DNS-eket, ami nagyon fontos a rákmegelőzés szempontjából.


71. Búzafű

buzafu

Manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvend, mint zöldturmix alapanyag.

Nagyon erős lúgosító hatása van. Kapható étrendkiegészítő formájában is, így egyszerűen, vízzel összekeverve is fogyasztható.

Sokan úgy tartják, hogy napi egy pohár búzafűlével szintentartható a test pH értéke.

72. Cukkini

cukkini

Ezt a zöldséget bármelyik élelmiszerbolt polcain megtaláljuk.

Számos recept létezik a cukkini elkészítésére, de a legjobb hatást akkor érjük el, ha megpároljuk és magában megesszük.

A lúgosítás mellett csökkenti a koleszterinszintet és segíti a prosztatarák megelőzését is.


Gyakori kérdések- lúgosító ételek

Segítenek a lógosító ételek a savas refluxon?

Közvetlen összefüggés van az elfogyasztott lúgos ételek és a gyomorsav csökkenése között, ami gyógyíthatja vagy megelőzheti a savas reflux tüneteit.

Mit csinálnak a lúgosító ételek?

A lúgosító ételek fogyasztása hozzájárul a szervezet pH egyensúlyának fenntartásához, ami elengedhetetlen az egészséges élethez. Segítenek semlegesíteni a felesleges savat, ami gyulladásokhoz vagy más krónikus megbetegedésekhez vezet. Egyes kutatók szerint az ételek a vér kémhatását is képesek megváltoztatni, így azt is, ahogyan a testünk az egyes betegségekre reagál.

Segítik a lúgos ételek a fogyást?

Ha lúgosító diétába kezdesz, valószínű, hogy csökkeni fog a súlyod. Ez azért történik, mert ezeknek az ételeknek számos jó hatása van az egészségünkre nézve. Ha átveszik a savas, egészségtelen ételek helyét az étrendünkben, az eredmény biztos, hogy fogyás lesz.

Megváltoztatja a főzés az ételek kémhatását?

Nem feltétlenül lesz savas egy étek főzés során, viszont az biztos, hogy veszíteni fog a tápanyagtartalmából. Azért nem kell nyers diétába fogni, de érdemes minél több zöldséget és gyümölcsöt nyersen fogyasztani. Ha pedig főzésre kerül a sor, akkor válaszd inkább a párolást.

Forrás: bembu

Kövess minket a Pinterest-en és a Facebook-on is!

Pinterest: Vízmegoldás

Tetszett?
Oszd meg!

Maradj informált! Ingyenes értesítés az újonnan megjelenő cikkeinkről. Iratkozz fel!
Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

X

Várj!

Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

Havi 2-4 alkalommal fog tőlünk e-mailt kapni, a hírlevélről bármikor leiratkozhat. E-mail címét harmadik személynek nem adjuk ki. Informatív és tartalmas cikkeket küldünk a vízről és az egészségről, valamint akciós ajánlatainkat.

Ha megadod az e-mail címed, értesíteni tudunk arról, hogy

  ⋄ heti 1-2 alkalommal megjelenik egy új érdekes cikk az oldalon,
  ⋄ nyereményjátékot indítunk, amiben vízszűrőt lehet nyerni,
  ⋄ mikor vannak akciók és kedvezmények az oldalon.

Érdemes velünk tartani. Iratkozz fel most!

Egyáltalán nem kérek több felugró ablakot!