Hogyan maradjon a karácsonyfa sokáig friss

Fenyőfa vásárlásnál erre kell figyelni

fenyőfa

Ha lehetséges, vásároljunk frissen vágott fát. Sok fenyő, amit árulnak, már hetek óta ki van vágva. Egy jól tartott, vágott fenyőfa körülbelül 5 hétig marad életben.

fenyőfa

Ha azt látni az árusnál, hogy sok tűlevél van a földön, ne ott vegyünk fát.

fenyőfa

A fenyőfa frissességét ellenőrizni úgy lehet, hogy a kezünket végighúzzuk egy ágon. Nem szabad ilyenkor sok tűlevélnek leesnie.

A karácsonyfáról való gondoskodás

fenyőfa

A víznek nagy jelentősége van. Mindenképp olyan fenyőtalpat válasszunk, ami vízzel tölthető. A vágott fa 24 óra alatt akár fél liter vizet is felszívhat. Amikor hazahozzuk a fát és először vízbe állítjuk, számíthatunk rá, hogy hirtelen sokkal több vizet fog felvenni ennél, mert már ki volt száradva. Ilyenkor figyeljünk a gyakoribb vízpótlásra. A fokozott vízfelvétel egy adott ponton meg fog állni.

fenyőfa

Amikor hazavisszük a fát, fűrészeljünk le néhány centit a törzse végéből, mielőtt vízbe állítanánk. Amikor a fát kivágták, utána a törzséből a fagyanta kifolyt és elzárta a pórusait. Amikor lefűrészelünk róla és úgy tesszük vízbe, lehetővé tesszük, hogy a pórusok nyitva marjanak és képes legyen ismét felszívni a vizet.

karácsonyfa


fenyőfa

Figyeljünk oda a felhevült karácsonyfa izzókra és vezetékükre is. Éjszakára kapcsoljuk ki az izzókat, ha nem ledesek, hanem hagyományos izzók.

fenyőfa

Ne tegyük a fát fűtőtest közelébe. Valójában a fának annál jobb, minél alacsonyabb a hőmérséklet.

fenyőfa

A fenyőtalpban sose legyen a víz olyan kevés, hogy a fa törzsének alja már ne érjen bele. Ha a fatörzs alja nem ér vízbe, kiszárad és gyantát fog engedni és ilyenkor már képtelen lesz az elégséges vízfelvételre.

Persze ha a karácsonyfánk is szűrt vizet kap, annak nagyon fog örülni!

Nagyon Boldog Karácsonyt kívánunk minden vásárlónknak, leendő vásárlóinknak és olvasóinknak!

Teljen a Karácsony bőségben és szeretetben mindenkinek, hogy aztán megújult erővel vághassunk bele az új év hozta kihívásokba.

vízmegoldás vízszűrő készülék

Tudj meg többet a zöld tea hatásáról a Kókuszolaj és zöld tea, a két nagy egészségtitok című ingyenes e-könyvünkből. Kattints a linkre és töltsd le!

Tetszett?
Oszd meg!

Maradj informált! Ingyenes értesítés az újonnan megjelenő cikkeinkről. Iratkozz fel!
Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

X

Várj!

Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

Havi 2-4 alkalommal fog tőlünk e-mailt kapni, a hírlevélről bármikor leiratkozhat. E-mail címét harmadik személynek nem adjuk ki. Informatív és tartalmas cikkeket küldünk a vízről és az egészségről, valamint akciós ajánlatainkat.

Ha megadod az e-mail címed, értesíteni tudunk arról, hogy

  ⋄ heti 1-2 alkalommal megjelenik egy új érdekes cikk az oldalon,
  ⋄ nyereményjátékot indítunk, amiben vízszűrőt lehet nyerni,
  ⋄ mikor vannak akciók és kedvezmények az oldalon.

Érdemes velünk tartani. Iratkozz fel most!

Egyáltalán nem kérek több felugró ablakot!