Egy felmérésből kiderült, hogy kritikusan alacsony a magyar gyerekek vízfogyasztása

Nem isznak elég vizet a magyar gyerekek - derül ki egy reprezentatív kutatásból, amely szerint a 4 és 10 év közötti korosztály ötödét fenyegeti a dehidratáció veszélye.

Magyarországon a 7 és 10 év közötti gyerekek egynegyede kritikusan alacsony vízfogyasztónak tekinthető, de kisebb mértékben a 4 és 6 év közöttiek is érintettek - olvasható a Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége és a Nestlé közös kutatásáról szóló szerdai közleményben.

A legrosszabb a helyzet a 9-10 éves fiúknál: az ő esetükben tízből négyen a kritikus határérték alatt fogyasztanak vizet - derül ki a 800 fős reprezentatív mintán, fővárosi és kecskeméti gyerekek bevonásával készített felmérésből, amely elsőként vizsgálta a kicsik hidratáltsági állapotát.

A kritikusan alacsony vízfogyasztás különösen gyakori a túlsúllyal küzdő gyerekeknél, közülük minden harmadik potenciálisan alulhidratált, míg az elhízottaknál ez az arány az 50 százalékot is eléri. Ennek oka, hogy a test folyadékigénye a testsúllyal arányos, így a túlsúlyos és elhízott gyerekek szervezetének értelemszerűen több vízre lenne szüksége, ám többségük mégsem iszik többet.

gyermekek víz

A gyerekek kellő mennyiségű és rendszerességű folyadékbevitele a felnőttekénél is sokkal fontosabb, aminek egyik oka, hogy testtömegükhöz képest nagyobb a testfelületük, így több víz párolog el a bőrükön keresztül. Ráadásul gyakran annak ellenére sem jut eszükbe inni, hogy szomjúságot éreznek.

"A fizikai munka, a torna, a tanulás vagy szellemi tevékenység egytől egyig igénylik a megfelelő folyadék-ellátottságot. Ennek hiányában romlik a figyelem, koncentrálóképesség, de a fizikai teljesítmény is, ami a mozgás hiánya miatt további súlygyarapodáshoz vezethet. De nehézségek léphetnek fel a tanórákon is: a gyerekek gyengébben teljesíthetnek a számonkérések alkalmával" - idézi a közlemény Réthy Lajos főorvost, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának vezetőségi tagját.

Mérsékelt égövön élő, mozgásszegény életmódot folytató felnőttek esetében a folyadék folyamatos pótlására, bevitelére szakértők szerint naponta 8 pohár víz vagy jó minőségű ásványvíz - 1 pohár, azaz 0,2 liter - elegendő lehet, amely a bevitt élelmiszerek víztartalmával együtt már képes biztosítani a szükséges napi mennyiséget.

forrás: Pécsi újság

Tudj meg többet a zöld tea hatásáról a Kókuszolaj és zöld tea, a két nagy egészségtitok című ingyenes e-könyvünkből. Kattints a linkre és töltsd le!

Több cikket tettünk már mi is közzé a gyerekek vízfogyasztásával kapcsolatban, mert a fent említett jelenséget sajnos mi is megfigyeltük. Az egyik probléma, hogy sok gyermek fogyaszt cukros üdítőitalokat víz helyett.

Ezzel kapcsolatos cikkünket itt tudod elolvasni.

Véglegesen tönkretehetjük gyermekünk egészségét, ha üdítő italokat adunk neki

Dr. Lenkei Gábor egy általunk nagyon tisztelt kutató orvos, aki ugyancsak írt arról, hogy mennyi vizet kell innia egy gyermeknek és szülőként mire figyeljünk oda. Erről pedig itt olvashatsz:

Gyermekeink vízigénye sokkal fontosabb, mint gondolnánk

vízmegoldás vízszűrő készülék

Tetszett?
Oszd meg!

Maradj informált! Ingyenes értesítés az újonnan megjelenő cikkeinkről. Iratkozz fel!
Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

X

Várj!

Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

Havi 2-4 alkalommal fog tőlünk e-mailt kapni, a hírlevélről bármikor leiratkozhat. E-mail címét harmadik személynek nem adjuk ki. Informatív és tartalmas cikkeket küldünk a vízről és az egészségről, valamint akciós ajánlatainkat.

Ha megadod az e-mail címed, értesíteni tudunk arról, hogy

  ⋄ heti 1-2 alkalommal megjelenik egy új érdekes cikk az oldalon,
  ⋄ nyereményjátékot indítunk, amiben vízszűrőt lehet nyerni,
  ⋄ mikor vannak akciók és kedvezmények az oldalon.

Érdemes velünk tartani. Iratkozz fel most!

Egyáltalán nem kérek több felugró ablakot!