Mivel helyettesítsd az egészségtelen kristálycukrot a táplálkozásodban

Egészségünk egyik első számú közellensége a cukor. Nem elég, hogy elhízáshoz vezet, de lelassítja a gondolkodást és korunk népbetegségeinek nagy százalékáért is felelőssé tehető.

Elnyomja ugyanis az immunrendszert, gyorsítja az öregedési folyamatokat, ráncosít és őszülünk miatta, elősegíti a fogszuvasodást, belső gyulladásokat okozhat, károsítja a DNS-t, hosszútávon rákot okozhat, felborítja a test ásványanyag egyensúlyát és még sorolhatnánk.

A répacukor modern társadalmunkban átvette a szerepet az édesítésben, pedig az emberiség ősidők óta használt ennél sokkal egészségesebb alternatívákat ízlelőbimbói kényeztetésére, káros egészségügyi következmények nélkül. Igazából egyes kutatók szerint a finomított répacukor méltán kiérdemli a „mérgező” jelzőt is.

Mai étkezési kultúránk nagyban épül a cukorra, csak nézzünk végig a szupermarketek kígyózó üdítős és édességes polcain. Ez nem véletlen, hiszen a cukor megfelelő mennyiségben az ételbe adagolva függőséget okoz és ezt az élelmiszeripar is nagyon jól tudja. De az igazság az, hogy rengetegféle egészségesebbnél egészségesebb alternatíva létezik az édesítésre.

Van olyan cukorfajta, ami megelőzi fogszuvasodást és van olyan édesítő, ami szabályozza a test vércukor szintjét és támogatja az immunrendszert. Hihetetlen? Pedig igaz és egyáltalán nem nehéz beszerezni.

Őseink ezt használták édesítésre: méz

Szerencsések vagyunk, mert Magyarországon komoly kultúrája és történelme van a méhészetnek és csodálatos termelői mézeket vásárolhatunk. A méz a természet kincse, igazi ajándék, már ősidők óta használják. Az egyiptomi piramisokban is találtak mézet. Egyik legnagyszerűbb tulajdonsága, hogy természetes antibiotikum, nem szaporodnak benne a mikroorganizmusok. Ezért van, hogy a méz évekig is eláll. Tele van vitaminokkal, ásványi anyagokkal és egyéb mikrotápanyagokkal.

A méz magas szénhidrát tartalmának köszönhetően az egyik leghatékonyabb természetes energiaforrás, miközben nem terheli a hasnyálmirigyet, mint a répacukor.

Hol lehet beszerezni? Nem ajánlott, hogy boltban, közértben vegyél mézet, mert azok a tömegáruk ki tudja milyen kezelési folyamatokon mentek át, mielőtt a polcra kerülnek. Termelői mézet vegyél, szinte minden piacon van mézárus.

Tippek a használatához: A gyermekek fejlődésére nézve különösen jótékony hatású a méz. A gyerekek édesség utáni vágyát mézes finomságokkal oltsd el.

Ne vegyél ízesített gyümölcsjoghurtokat. Azok nem sok gyümölcsöt láttak, de annál több mesterséges adalékanyagot. Egy kis házi joghurtba pár kanál méz és friss gyümölcs viszont teljesen megbízható és isteni csemege.

Ne feledd, forró teába nem szabad mézet tenni, mert hő hatására a méz elveszíti jótékony tulajdonságait.

Új természetes cukorfajta hódít: nyírfacukor vagy más néven xilit

Egy cukor, ami VÉDI a fogakat. Miért is esszük azt a szörnyű répacukrot, amikor a nyírfacukor egy sokkal egészségesebb alternatíva? A xilit vagy nyírfacukor ugyanis nem savasítja a szervezetet, ugyancsak antibakteriális hatású és ez az a cukor, ami nemhogy nem rontja a fogakat, de éppen ellenkezőleg, a fogszuvasodás megelőzésre használható.

Hol lehet beszerezni? Már szinte minden közönséges közértben, szupermarketben árulják.

Tippek a használatához: Ennek a cukorfajtának az előnye, hogy semmi szokatlan mellékíze sincs és pontosan úgy használható, mint a cukor, kivéve, hogy nem karamellizálódik. Ajánlatos ezzel eltenni a befőtteket, lekvárokat, valamint sütésre is kiválóan alkalmas. Kávénkba is nyugodtan tehetjük.

cukor egészségtelen

Tudj meg többet a kókuszolaj hatásáról a Kókuszolaj és zöld tea, a két nagy egészségtitok című ingyenes e-könyvünkből. Kattints a linkre és töltsd le!

Sztívia az indiánok hagyatéka

Itthon még nem annyira elterjedt édesítő. Teljes nevén Jázminpakóca, ami igazából egy rendkívül édes dél-amerikai növény. Egyes kivonatai 300x édesebbek a cukornál. A sztívia növényt az indiánok évszázadok óta használják gyógyításra és édesítésre, ugyanis gyulladásgátló, baktérium- és gombaölő hatású, illetve a cukorral ellentétben jótékonyan hat a hasnyálmirigyre. Kimutatták, hogy hosszútávú fogyasztása képes a vércukorszintet is szabályozni. Három fajta kiszerelésben használható: por, folyadék vagy maga a növény szárított levelei.

Hol lehet beszerezni? Bioboltban, reformüzletekben por, folyadék vagy szárított formában.

Tippek a használatához: mellékíze van, ami szokatlan számunkra, de meg lehet vele barátkozni. Tapasztalatom szerint gyümölcsös dolgok, mint például kompótok vagy paradicsomszószos ételek ízvilágába teljesen jól belesimul. Kávéba, teába, tejes dolgokba nem ajánlom, mert itt már előjön a mellékíze, bár ez csak egyéni ízlés kérdése. Teát főzhetünk a sztívia szárított leveléből, majd ezzel a főzettel édesíthetünk. Kísérletezni kell vele. Igazából annyira kicsi kell belőle, mert egy késhegynyi sztívia egy evőkanál cukor édességének felel meg, ezért összességében sokkal olcsóbb, mint a cukor.

Pálmacukor

A pálmacukor Ázsia térségében elterjedt cukorfajta, a kókuszfák virágából nyerik, a folyékony nektárt összegyűjtik, kiszárítják és így kapják a kristályos pálmacukrot. Barna színű, tele van fontos vitaminokkal és ásványi anyagokkal.

A pálmacukor nagyon tápanyag gazdag, alacsony glikémiás indexű (vércukor emelő képesség) kristályos édesítő, ami ugyanúgy kezelhető, mint a megszokott kristálycukor. Teljesen természetes és finomítatlan.

A pálmacukor azonban nem egy kalóriamentes édesítőszer, de sokkal lassabban felszívódó szénhidrát, mint a hagyományos kristálycukor, ezért nem nyomja fel a vércukorszintet.

Hol lehet beszerezni? Bioboltban, reformüzletekben.

Tippek a felhasználáshoz: a pálmacukornak van egy karakteres, kissé karamellás íze. Édesíthetünk vele kávét, ha kedveljük ezt az ízvilágot. Az ázsiai konyha előszeretettel használja pudingok és húsételek édesítéshez. Így könnyen beintegrálható a megszokott receptjeinkbe, süteményeinkbe. Minden csak ízlés kérdése, érdemes vele kísérletezni.

vízmegoldás vízszűrő készülék

Mire figyeljünk még?

Ne feledjük, hogy a cukor iránti vágyakozás a C-vitamin hiányának egyik jele. A C-vitamin pótlásával a cukor iránti sóvárgásunk kisvártatva megszűnik.

Az éhség sokszor nem igazából éhséget jelent, hanem szomjúságot. Ez testünk egy általunk rosszul értelmezett jele. Próbáljuk ki a következőt: amikor az éhség érzete indokolatlanul jelentkezik, igyunk meg 2 nagy pohár vizet. Az fogjuk tapasztalni, hogy az éhség elmúlik és csak órák múlva jelentkezik újra, mert igazából nem is táplálékra éhezett a szervezet, hanem szomjazott.

Ha csak a kristálycukrot száműzzük életünkből, már rengeteget tettünk egészségünkért.

Tetszett?
Oszd meg!

Maradj informált! Ingyenes értesítés az újonnan megjelenő cikkeinkről. Iratkozz fel!
Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

X

Várj!

Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

Havi 2-4 alkalommal fog tőlünk e-mailt kapni, a hírlevélről bármikor leiratkozhat. E-mail címét harmadik személynek nem adjuk ki. Informatív és tartalmas cikkeket küldünk a vízről és az egészségről, valamint akciós ajánlatainkat.

Ha megadod az e-mail címed, értesíteni tudunk arról, hogy

  ⋄ heti 1-2 alkalommal megjelenik egy új érdekes cikk az oldalon,
  ⋄ nyereményjátékot indítunk, amiben vízszűrőt lehet nyerni,
  ⋄ mikor vannak akciók és kedvezmények az oldalon.

Érdemes velünk tartani. Iratkozz fel most!

Egyáltalán nem kérek több felugró ablakot!