Egy kutatás bebizonyította, hogy a vízivás 50%-kal csökkenti a szívroham kockázatát

„Ha nem iszunk elég vizet, az olyan káros a szívre nézve, mint a dohányzás.” – jelentette ki Dr. Jacqueline Chan, a kutatás vezetője.

Dr. Jacqueline Chan, közegészség kutató és Dr. Gary Fraser kardiológus a kaliforniai Loma Linda Egyetem Karidiológiai Intézetében végrehajtott kutatásai meglepő eredményeket tártak fel a szívbetegségek és a vízivás kapcsolata között.

Dr. Jacqueline Chan így foglalta össze eredményeiket:

„Ez az első tanulmány, ami összefüggést állapított meg a magas vízbevitel és a szívbetegségek kockázata között… Azzal, ha több sima vizet isznak az egészséges emberek, felére csökkentik annak a kockázatát, hogy szívrohamban veszítsék el az életüket.”

A tudományos kutatás eredményeként Dr. Chan és Dr. Synnove Knutsen kutatók által publikált cikk az American Journal of Epidemiology tudományos folyóiratban jelent meg. A cikk címe: Víz, más folyadékok és halálos szívbetegség (Water, Other Fluids, and Fatal Coronary Heart Disease). Ennek rövid összefoglalást olvashatja most el.

vízmegoldás vízszűrő készülék

Kutatási eredmények – szívroham és a vízivás

A kutatás alkalmával 6 éven keresztül felhalmozott adatokat elemeztek ki 8280 férfi és 12017 női résztvevő között. Ez alatt az idő alatt 246 embernek volt szívproblémája (128 férfi és 118 nő). A tanulmány szerint azoknál, akik öt vagy több pohár vizet ittak naponta, 46%-kal csökkent a szívroham kockázata. A nők esetében ez 59% volt, azokhoz képest, akik két vagy még annál is kevesebb pohár vizet ittak naponta.

Azoknál a nőknél, akik kettő vagy még kevesebb pohár teát, üdítőt és gyümölcsleveket, azaz NEM sima vizet ittak, 147%-kal nőtt a halálos szívroham kockázata. A férfiaknál ez 46%-os növekedés volt.

„Az embereknek világossá kell tenni, hogy különbség van, legalábbis a szív egészsége szempontjából, hogy a folyadékbevitelt sima víz formájában vagy különböző üdítőkkel teszik.” – hívta fel a figyelmet Dr. Chana kutatás vezetője.

Tudj meg többet a zöld tea hatásáról a Kókuszolaj és zöld tea, a két nagy egészségtitok című ingyenes e-könyvünkből. Kattints a linkre és töltsd le!

A miért

A szívbetegségeket a besűrűsödött vér okozza. Ha a festék túl sűrű, akkor hígítót adunk hozzá. Ha a szósz túl sűrű, hozzáadunk egy kis vizet. Miden esetben valami oldószerrel enyhítjük az állapotot. A vér egy víz alapú folyadék, ezért ha hígítani akarjuk a vért, vizet kell hozzá adni, mint oldószert. Ennek a józan paraszti észt követő logikának az igazságát most ez a tudományos kutatás is alátámasztotta.

a víz csökkenti a szívroham kockázatát

Következtetés

Ennek a tanulmánynak az eredménye azt mutatja, hogy a sima víz ivása felére csökkenti a szívbetegségek kockázatát. Ez statisztikailag magasabb szám, mintha megfogadtak volna minden más megelőző módszert: a dohányzás beszüntetését, az elhízás elkerülését és a testmozgást.

A vízivás egyszerűen csak egy életmódváltás és bárki képes rá. Ez az egyszerű dolog tízezrek életét mentheti meg minden évben szinte semmi költségből.

Dr. Fraser szerint ez a kutatás alátámasztotta, hogy a megfelelő tiszta víz bevitele az elképzelhető legegyszerűbb és legolcsóbb módszer a szívbetegségek megelőzésére.

Tetszett?
Oszd meg!

Maradj informált! Ingyenes értesítés az újonnan megjelenő cikkeinkről. Iratkozz fel!
Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

X

Várj!

Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

Havi 2-4 alkalommal fog tőlünk e-mailt kapni, a hírlevélről bármikor leiratkozhat. E-mail címét harmadik személynek nem adjuk ki. Informatív és tartalmas cikkeket küldünk a vízről és az egészségről, valamint akciós ajánlatainkat.

Ha megadod az e-mail címed, értesíteni tudunk arról, hogy

  ⋄ heti 1-2 alkalommal megjelenik egy új érdekes cikk az oldalon,
  ⋄ nyereményjátékot indítunk, amiben vízszűrőt lehet nyerni,
  ⋄ mikor vannak akciók és kedvezmények az oldalon.

Érdemes velünk tartani. Iratkozz fel most!

Egyáltalán nem kérek több felugró ablakot!