Szemléletváltás a vízről, ami teljesen átformálná az orvostudományt és a gyógyszeripart

Dr. Batmanghelidj egy célért küzdött egy életen át: a vízzel kapcsolatos felfedezéseit szerette volna az egész orvostudományban elterjeszteni. Azt a nézetet népszerűsítette, hogy a test legtöbb betegségnek bélyegzett állapota egyszerűen dehidratációra vezethető vissza és téves elképzelés, hogy ezt gyógyszerekkel próbáljuk kezelni.

Mivel a mai orvostudomány szorosan összefonódott a gyógyszergyári érdekekkel, ez a szemléletváltás nem tett szert túl nagy népszerűségre a felsőbb orvosi körökben és irányadó szervezeteknél.

Pedig ez a logikus érvelés még egy laikust is meggyőz, nem kell hozzá orvosi diploma. Egy gyógyszer, ami csak a tüneteket kezeli ideig óráig, közben súlyosan beleavatkozik a test biokémiájába, felborítva a test rendes működését és közben temérdek mellékhatást produkál, nem lehet a valódi megoldás. Közben lehet, hogy csak a páciens évek óta ki van száradva és egy egyszerű víz- és sókúrával ki lehetne gyógyítani súlyos állapotokból is? Dr. Batmanghelidj rengeteg kutatást végzett ezen a területen és köszönőlevelek ezreit gyűjtötte össze azoktól az emberektől, akiknél egyszerű vízkúrával kezelt súlyos állapotokat.

Dr. Batmanghelidj írását tesszük közzé, ahol elmagyarázza a víz szerepéről alkotott szemléletváltást, hogyan formálná át gyökerestől az egészségügyet. Ha az egészségügyet átformálni nem is olyan egyszerű, de az emberek gondolkodását és a saját egészségükért vállat felelősséget könnyű felébreszteni. Nagyon sokat tehet a saját és környezete egészségért, ha alkalmazza ezt a szemléletváltást a vízről.

víz

Tudj meg többet az egészséges életmódról! Töltsd le Az egészséges és hosszú élet titka 10 pontban olvasmányunkat! Kattints a linkre!

Az új szemlélet

Az emberi testről szóló új tudományos igazság és gondolkodásmód, ami képessé teszi az embereket, hogy önmaguk érdekében a megelőző gyógyászat gyakorlóivá váljanak, a következő: az oldószer, a víz az, ami minden folyamatot szabályoz az emberi testben, beleértve az oldott anyagok (szilárd alkotórészek) aktivitását is. A test vízanyagcseréjében létrejövő zavarok különféle jelzéseket adnak, hogy figyelmeztessenek a vízellátással és annak adagoló szabályozásával kapcsolatos „rendszerzavarokra”.

Hadd ismételjem meg: a test minden folyamata állandó ellenőrzés alatt áll és a hatásos vízáramláshoz rögzített. Egyedül a „vízeloszlás” segítségével bizonyosodhatunk meg arról, hogy nem csak hogy a megfelelő mennyiségű víz jutott a szervezetbe, de az általa szállított anyagok (hormonok, kémiai hírvivők és tápanyagok) elsőként el is érik a létfontosságú szerveket. Másfelől viszont, minden szerv, amely a test többi része számára fontos anyagokat termel, csak a saját termelési mértékét és sebességét ellenőrzi és az agy által folyamatosan szabályozott arányban felszabadítja a „vízáramlásba”. Mihelyt a víz eléri a szárazabb területeket, működni kezd sok más alapvető fizikai és kémiai szabályozó szerepe.

E szempontból a vízbevitel és annak elsődleges elosztása csúcsfontosságú. A szabályozó neurotranszmitter rendszer [Az idegrendszer sejtjei közötti ingerületátvivő anyagok rendszere] (a hisztamin és annak alárendelt anyagai) megnövekedett mértékben aktívvá válik a test vízszükségletének szabályozása során. Működésüket nem kellene folyamatosan gátolni gyógyszerek alkalmazásával. Meg kellene érteni céljukat, továbbá nagyobb vízfogyasztással kellene kielégíteni ezeket a szükségleteket.[…]

Ez a szemléletváltás elő fogja segíteni a kialakult dehidratáció káros hatásainak megértését. Valószínűleg előre fogja jelezni a kóros állapotokra vezető fiziológiai eseményeket, beleértve azokat a betegségeket is, amiket jelenleg genetikai eredetűeknek vélünk. Át fogja alakítani a „vaktában lövöldözéses” tüneti kezelések gyakorlatát egy tudományosan pontos orvosi művészetté és ezáltal megelőző előrejelzéseket tud majd tenni. E szemlélet terjedését támogató embereknél és társadalmaknál kitűnő egészséget fog megalapozni, és csökkenteni fogja az egészségügyi költségeket.

Mivel a szervezet különféle területeinek vízhiánya különféle betegségnek címkézett tünetekben, jelekben és bonyodalmakban nyilvánul meg, az emberek azt gondolhatják, hogy a vizet nem ajánlhatják természetes megoldásként. Olyan sok betegséget gyógyít a víz? Semmiképpen!

Amikor így szólnak, saját elméjükben zárják ki a megelőzés és a sok különböző dehidratáció okozta kór gyógyításának új lehetőségét. Nem fognak rájönni, hogy a szervezetük vízhiánya miatt megnyilvánuló állapotokban a víz az egyedüli gyógyszer.

Tetszett?
Oszd meg!

Maradj informált! Ingyenes értesítés az újonnan megjelenő cikkeinkről. Iratkozz fel!
Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

X

Várj!

Keresztnév:

E-mail cím:

 A személyes adatokat a weboldalon történő vásárlási élmény fenntartásához és más célokra használjuk, melyeket az Adatkezelési tájékoztató tartalmaz. Elolvastam és elfogadom a benne foglaltakat.

Havi 2-4 alkalommal fog tőlünk e-mailt kapni, a hírlevélről bármikor leiratkozhat. E-mail címét harmadik személynek nem adjuk ki. Informatív és tartalmas cikkeket küldünk a vízről és az egészségről, valamint akciós ajánlatainkat.

Ha megadod az e-mail címed, értesíteni tudunk arról, hogy

  ⋄ heti 1-2 alkalommal megjelenik egy új érdekes cikk az oldalon,
  ⋄ nyereményjátékot indítunk, amiben vízszűrőt lehet nyerni,
  ⋄ mikor vannak akciók és kedvezmények az oldalon.

Érdemes velünk tartani. Iratkozz fel most!

Egyáltalán nem kérek több felugró ablakot!